RSS Logo

Számomra megfelelő maga a központ és az előadások is. – Kiss László (Angol nyelvképzés)

 

A szerdai műtét

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

AddThis Social Bookmark Button
Történt egyszer réges-régen, vagy talán nem is olyan régen, éppen csak a múlt hét derekán. Szinte pattanásig feszülve vártuk a soron következő műszaki órát, amelyen a bejelentés szerint egy számítógépet terveztünk kellett ízekre szednünk. Izgatottabban mint valaha tódultunk ki magyaróráról – bár már ott sem voltunk jámbor báránykák, az iskolaépület hátsó szárnyában lévő műszaki tanterembe.
- Felkészültetek a mai nagy "operálásra"? – fogadott széles mosollyal tanárunk, ami nála gyakran egy jó nagy adag huncutságot is takar...
- Igeeen! – kiáltottuk a választ torkunk szakadtából, ügyet sem vetve nagy izgatottságunkban eme aprócska előjelre.
- Én hoztam a csavarhúzót! – hangolt Búza.
- Én pedig kalapácsot is hoztam. Vagy nem az kellett? – mókázott félig komolyan Zoli. Végül némileg visszafojtott „csicsergéssel", de továbbra is felajzottan vártuk a fejleményeket a katedrára állított „ősrégi" Pentium 4-es sorsa körül. Vajon mi fog most történni? Hideg zuhanyként érkezett a válasz, mert tanárunk előbb a „tudni illik", azaz elméleti dolgokról kért tőlünk számot.
- Ez itt a számítógépház, a billentyűzet, az egér... – sorolta szolgálatkészen Szilveszter. Az egér felemlítésénél az örökké feszengő Jani egy rövid cincogást is megkockáztatott, de máris abbahagyta, mert Beszi kiéhezett vadászkandúrt is megszégyenítő fürgeséggel csípte el a grabancát.
- Ejnye, tanár úr, talán csak ismerjük ezeket a komponenseket?! Nem most jöttünk le a falvédőről – hangoskodott szokása szerint Ramona. Mint mindig, amikor palástolni szeretné, valójában mennyire izgul. Vagy bosszankodik. Vagy...Végül levettük az alapgép oldalát. Hűűű, rengeteg nagy gubanc tárult fel szemünk előtt! Volt ott minden, mint a mesebeli mézeskalács házikó tetején, ablakain, ajtaján... Mi sajnos, csak szemnek ingere, mert még a cifraságok legparányabbika sem volt ehető. Csak kötelezően megtapogatható, hiszen így tanul leghatékonyabban az emberpalánta. Amit nem lát, nem szagol, nem érint meg minden érzékszervével, az számára nem is létezik! Csakhogy ezt, a tantervet író bácsik és nénik nem tudják. Miképpen azt sem, miért kell meséket kitalálnunk ahhoz, hogy érdekesebb és emészthetőbb legyen egy-egy műszaki és informatikaóra a majdnem sivár (szak)tanteremben?
Álltunk hát megilletődve a kibelezett csodagép fölött, tanárunk pedig igyekezett a tőle telhető legnagyobb türelemmel elmagyarázni minden „bigyó" nevét, helyét, az összműködésben betöltött funkcióját. Meglepő, de a percek múlásával – és a szokásainktól eltérően!, egyre kevesebbet feszengtünk.
Szinte látni s hallani véltem, miképpen „dobog" a processzornak is nevezett gépszív. Továbbá azt a sistergő információ-forgalmat, amelyek a bázishoz konnektált segédeszközök csatlakozóhelyein át igyekeztek bejutni a memóriák még szabad, esetleg takarítás nyomán „megüresedett" tárhelyeire. Uff, el sem tudom hinni, hogy ezt utólag le is tudtam írni! Úgy látszik, mégiscsak történhetett valami boszorkányosság azon a „boncórán"...

Lassacskán a tanterem minden asztalára került már a nem is oly régen még kompakt masinából. Mostmár „csak" össze kellett pakolni, és korántsem a szemetesbe!
- Mi sem egyszerűbb ennél! – süvöltötte mindenkit túllicitálva Anti, és már vetette is bele magát a feladat sűrűjébe. Előbb lángoló lendülettel, majd egyre gyöngyözőbb homlokkal. A megszokott zsongású méhkas volt ismét az osztályom. Kipirult orcával dolgoztak a fiúk, adogatták a kért alkatrészeket a lányok. Majd kicsöngettek.
A katedrán ott állt az „összehegesztett" Pentium 4-es. De tanárunk szerint immáron akár 2-esnek is beillett volna: a „fölösleges" alkatrészekből ugyanis még legalább annyi hevert gazdátlanul, mint amennyit beszereltünk a tudós gépbe. Nem haragudott, inkább jót nevetett ő is a fiúk túlbuzgóságán. Egy későbbi pótórán aztán higgadt körültekintéssel „kiköszörültük a csorbát".
Amiről persze, a lehető legragyogóbb fényben nekem kellett megírnom a mesét. Mintha valaki mindezt éppenséggel el is hinné! Bár, ki tudja...

Kalmár Valentina; 81 osztály
Moša Pijade Elemi Iskola
26214 Torontálvásárhely ( Debeljača )