RSS Logo

Jól szervezett, igazi kikapcsolódást okozott, tartalmasan oktatott, illetve képzett. – Laufer Éva (számítógépes alapképzés)

 

Janchip

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

AddThis Social Bookmark Button
Hol volt, hol nem, volt, a Chip hegyeken innen, a Bájt hegyeken túl. Élt egy szegény, elavult, gyönge merevlemez.

Volt neki három fia. Az öreg hard disck nem tudta árammal ellátni a gyerekeit. Ezért egy sötét éjjel, mikor aludtak a csemeték, az apa kivitte őket egy rémisztő erdőbe. Reggel, amikor felébredtek a lurkók, nagyon megijedtek, mert nem tudták, hogy mi módon kerültek ide. Kisvártatva mindhárman elindultak a maga útján. A legkisebb chip egy félelmetes, sötét és vészjósló úton indult el. A középső chip egy ezüst úton, a legnagyobb pedig egy arany úton próbált szerencsét. A legkisebb chip, akit Jánosnak hívtak, Janchipnak becézték, rengeteg séta után megpillantott egy elavult, romos viskót. János eleinte örült, hogy szálláshelyre lelt, de amikor meglátta a kunyhó tulajdonosát, rögtön elszomorodott. A viskót egy csúf boszorkány birtokolta, aki Janchipet elátkozta. Aztán pedig a vén banya azt mondta neki, hogy átok csak akkor múlik el, ha megöli a hétfejű féregvírust, aki a Memóriakártya hegyeken túl lakik. A kis chip hamar nekilátott a hosszú útnak. Útközben találkozott egy bajba jutott bájt manóval, akit foglyul ejtett egy csapda. János hamar segített rajta, ezért a manó hálából egy sípot adott neki. Aztán a kis bájt elmagyarázta Janchipnak, hogy csak fújja meg a sípot, ha bajba kerül. Pár napi séta után az ellenfél került nyertes helyzetbe. Ekkor Janchipnek eszébe jutott a síp. Hamar belefújt, ezután pedig egy rakás kis bájt manó a földre tiporta a féregvírust. A kis hős sikeresen megölte a hétfejű szörnyet. Az átok megsemmisült és amikor János bement a féregvírus barlangjába, rengeteg kincset, áramot és aranyat talált.

Mikor Janchip hazaért, találkozott két testvérével és apjával. Ezután boldogan éltek, amíg meg nem haltak.


Homolya Csaba 8.b
Hunyadi János Ált. Isk.
Csantavér