RSS Logo

Jó, hogy a felnőttek is tanulhatnak. Magas színvonalú a képzés. – Döme Mária (Angol nyelvképzés)

 

Pixelszem Jankó

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

AddThis Social Bookmark Button
Egyszer volt, hol nem volt, valahol Boston partjainál, hol az Atlanti-óceán fehér hullámai mosták a tarka kavicsokat, élt egy fiatal özvegy.
Ennek az asszonynak nem volt se gyermeke, se barátja, akivel beszélgethetett volna. Csupán egy kövér, fehér cicája. Egy napon úgy döntött, vesz egy számítógépet. Elment a közeli üzletbe, és vett egy vadi új Pentium 4-es komputert. Délután már regisztrált a Facebookra, a Twitterre, a Myvipre és egy csomó társkereső oldalra. Teltek-múltak az évek, ráncok jelentek meg az arcán. Betöltötte az 50. évét. Egyik éjjel azonban nem azt álmodta, amit szokott. Photoshop és Youtube helyett egy gyermekről álmodott. A kisfiú kézen fogta, és édesanyjának szólította. Tizenegy órakor felébredt, és azonnal számítógépéhez ült. Valami nem volt rendben. Mikor rákattintott a MozillaFirefoxra, egy icipici emberke jelent meg a kezdőlapon. Akkora volt, mint egy pont. Az asszony kénytelen volt kinagyítani, hogy jobban lássa. Hiába, a látása már nem olyan jó, mint húsz évvel ezelőtt. Az aprócska pont megszólalt.
– Hello!
– Hát te ki vagy, kisfiú? – kérdezte az asszony.
– Nekem nincs nevem, adj nekem te! – kérlelte a kis pont. Mivel a kis pötty úgy nézett ki, mint az álombeli gyermek, szívesen teljesítette kérését.
– Pixelszem Jankónak foglak hívni.
– Miért pixel? – kíváncsiskodott Jankó.
– Mert akkora vagy, mint egy icike-picike pont.
Az asszony és Pixelszem Jankó mindennap pontosan délután három órakor találkoztak az internet kezdőlapján. Történt egyszer, hogy Jankó nem volt a megbeszélt helyen a megbeszélt időben. A nő nagyon ideges lett. Hetekig nem kelt fel a számítógépe elől, folyton Jankót kereste. Saját gyermekének tekintette, ezért aggódott miatta. Mikor már kezdte elveszíteni a reményt, valaki TrójaiVirus63 néven felvette MSN-re.
– Szia. Ismerjük egymást? – lepődött meg az asszony.
– Szép estét. Én vagyok a veszélyes Trójai komputervírus. Betelepülök a megfelelő pillanatban, és elrontok minden fájlt.
– Tessék? Miért teszed ezt velem?
– Az most lényegtelen. De nálam van valaki, aki neked nagyon fontos.
– Ugyan kicsoda?
– Pixelszem Jankó! Nem esik bántódása, ha átutalod az összes dokumentumot a gépedről! – fenyegetőzött a vírus.
– Hogy került hozzád a kisfiam?
– Éjszaka, mikor te már mélyen aludtál, Jankó autós játékokat játszott a világhálón. Már régóta kiszemeltem a te géped, és mivel tudtam, hogy váltságdíjként kérhetek bármit, megragadtam az alkalmat, és túszul ejtettem Pixelszem fiadat.
– Rendben, viheted a programokat holnap délben. De ha becsapsz...
A vírus annyira izgatott volt, hogy alig tudott elaludni. Mikor lehunyta szemét, Jankó kiszökött a birodalmából. Fénysebességgel száguldott az Avast antivírustűzfal mögé. De amikor hátrafordult, látta, hogy a Trójai követi. Tudta, ha nem eszel ki valamit, elkapja. A Facebooktól a Poznanicin át egészen a DonnaLightig kergetőztek, mikor Jankó elbújt egy chatszobában. Pixelszem szerencséjére abban a szobában bújt el, melyben édesanyja beszélgetett. Az asszony meglátta fiát, és gyorsan feltelepített egy antivírusprogramot. A Trójainak nyoma veszett, de hatalma továbbra is érezhető, és ezért olyan lassú a chat számtalan közösségi oldalon. Pixelszem Jankó és anyukája boldogan éltek tovább mint program és felhasználója.
Itt a vége, fénysebességgel száguldj véle.

Budai Ágota
Majsai Úti Általános Iskola, 7.d osztály
Szabadka